TELEK ELADÓ
Eladó egy építési telek Szőlősgyörökben!
Információ, weboldal: http://krupp-szabo.fw.hu
Érdeklődni a 06-30/332-1638 mobilszámon lehet.
JÁTÉK-E A SPORT MÉG, VAGY MÁR NEM?
JÁTÉK-E A SPORT MÉG, VAGY MÁR NEM?
Szeretem a focit ahogy Minarik Ede is, bár kicsit másképp. Nézni nem szoktam mert azért annyira nem érdekel, művelni meg nem tudom olyan szinten mint amit manapság ismerünk, de ennek ellenére szentségtörő módon mégis hétről-hétre megpróbálkozom egy szerényebb változatával.
A labdajáték iránti tehetségem határait már egészen fiatalon, 7-8 évesen megismertem a szomszéd utcabeli kortársam által, aki ott etetett meg (és akkor) amikor akart, tehát kiderült, ez nem az én sportágam. Ez azonban csak a profi ligától tartott vissza, a hobbiból, játékból rúgott lasztitól nem! A haverfociknak ugyanis a fiatal korunkban - tehát régen - volt egy máshoz nem fogható vidám hangulata, ami miatt szívesen jártam a pályákra. Mi kétballábasok, hikomatok, és ezer mindent eláruló becenévvel fémjelzett műkedvelők csak és kizárólag a játék miatt csináltuk a focit. Nem számított ki kivel van épp, és az adott napon kinek mennyire ment a játék, vagy mennyi lett az eredmény, a játék volt a lényeg, meg a röhögés.
KINCSES SZIGET BALATONBOGLÁRON!
Hosszú éveken keresztül számbavéve a lehetőségeket azt képzeltem, hogy Balatonbogláron csak egyetlen olyan látványosság van, ami kizárólag a mi városunkban található meg - máshol ilyen nincs, - és az a Gömbkilátónk.
De tévedtem.
Pedig itt lakom, és relatív mindenről annyit tudok, amennyi épp elég bizonyos következtetésekhez, és bár hiába tudtam a határban épült téglamúzeumról, valahogy nem éreztem késztetést arra, hogy felkerekedjek és pusztán téglákat nézegessek bármilyen szépek és különlegesek is volnának azok.
TŰZ AZ ÖLTÖZŐBEN
Kigyulladt tegnap délelőtt a Balatonboglári Általános Iskola tornatermének a lány öltözője!
Az esemény során megsérült az öltöző berendezése és az épp benne lévő értékek, gyermek ruházatok.
A tűz keletkezésének okát a tűzoltóság szakértőkkel vizsgálja.
STÍLUSOK HARCA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
BALATONBOGLÁRI KÜZDŐSPORTKLUB ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ:
Mentünk, részt vettünk, és megharcoltuk a kis harcainkat az Érden megrendezett Stílusok Harca elnevezésű országos bajnokságon a tegnapi napon!
A balatonboglári küzdősport klub gyakorlatilag több éve is működik már, eleinte profi ökölvívás szabályrendszer szerint hobbi vonalon, majd mintegy két éve az ún. vegyes szabályrendszerű kevert önvédelem lett a fő csapásirány.
MODERN ÚTONÁLLÁS
A környéken nem mindennapos esemény szenvedő alanyává vált egy helyi lakos a Balatonboglárt és Kislakot összekötő kerékpárúton a közelmúltban!
Egy vegyesen férfiakból és nőkből álló középkorú roma társaság erőszakkal feltartóztatott egy kerékpárral hazafelé tartó fiatal lányt Balatonboglár külterületén még január végén.
A csoport tagjai miután megállították a sértettet, lökdösni kezdték, majd elvették mindkét csizmáját. Állítólag eközben autósok haladtak el az esemény mellett, de nem lépett közbe senki.
ITT A TÉL
Az elmúlt héten tartósan nulla fok alatti hőmérséklet volt szinte az egész országban, - a Balaton déli oldalán is - , így a tó felülete az idei télen először pár napja elkezdett lassan de biztosan befagyni.
A jégfelület azonban még nem mindenhol elég vastag a biztonságos használatához, ezért a nem kívánt beszakadás elkerülése végett érdemes kifejezetten a part közelében maradnia annak aki rámerészkedik.
BETÖRÉSES RABLÁS A CSÁSZTÁBAN
Fényes nappal a déli órákban törtek be egy családi házba a múlt héten Balatonbogláron.
Amíg az otthoniak vásárolni voltak, addig ismeretlenek teljesen kiforgatták a lakást kifejezetten készpénz és egyéb értékek után kutatva, mivel más értéktárgyakat, például laptopot, tévét ott hagytak. A hazaérkezőket már csak a durván feldúlt otthonuk látványa fogadta, mivel a hívatlan vendégek nem voltak kíméletesek, akár a bűnügyi filmeken, szétszórtak mindent, mintha hurrikán söpört volna végig a házban.
MÉREGDRÁGA IVÓVÍZ
Világviszonylatban is az egyik legdrágábbnak mondható a Balaton parti ivóvíz szolgáltatás, amit a helyi lakosság számára biztosít a DRV.
Az ivóvíz minőségét folyamatosan ellenőrzi a közegészségügyi hivatal, és azt emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmasnak mondja.
Jó hír, hogy egy egyszerű, bárhol 5000 ft-ért beszerezhető elektrolízerrel bárki saját maga meggyőződhet a háztartásában folyó víz valódi tisztaságáról, és a szolgáltatás minőségéről.
ÚJ ORVOSI RENDELŐ BAKIK
Mégsem sikerül zökkenőmentesen a régi orvosi rendelőnk bővített részének átadása, pedig a tavaly október elsején kezdődő építkezés látványosan jól haladt, és szinte egy éven belül majdnem el is készült.
Azóta azonban mintha megállt volna a dolog. Tudomásom szerint a tervek alapján a működtetés egyik fő bevételi forrásának az új épületszárnyba elképzelt gyógyszertárból befolyó bevételeket képzelték, ám arra végül nem sikerült engedély kapni.
Friss hozzászólások
4 hét 6 nap
5 hét 2 nap
5 hét 5 nap
5 hét 5 nap
5 hét 5 nap
7 hét 14 óra
7 hét 1 nap
15 hét 5 nap
15 hét 5 nap
15 hét 5 nap